„hagyod, hogy éljek
Évek óta siránkozom, mint a fecskefióka, panaszkodom az élet igazságtalanságain, hiányolom az igazságot, a jó elismerését, a támogató szavakat, hogy amin munkálkodom, az a te dicsőségedet és az emberek javát szolgálta.
Nincs megerősítés, köszönet, csak bírálat és feledékeny tudomásulvétele minden fáradozásaimnak.
Van-e még értelme bármi jót tenni, ha észre sem veszik, fel se tűnik, mert kevés, amit teszek, amit adok?
Kinek jó egyáltalán, amit teszek, ha még örömet, megelégedést sem tudok szerezni itt a földön a környezetemben, társaimnak?
Jobb lenne inkább apró örömet találni az életben, a világban, mint tovább folytatni az értelmetlen küzdelmet, kitartást.
Nehéz együtt élni a látszólagos kényelmes létben és közben nélkülözni a jó szót, szenvedni mások értetlensége miatt.
A fájdalom aztán betegségben folytatódik, állandó szenvedéssé válik.
De most meggyógyítottál és hagyod, hogy éljek, még szenvedésem is áldássá vált.”
Istenem, hallgass hívásomra, Bencés Kiadó, 2018, 113-114. o.