Judit, Janka, Andris, Bori és Gábor
„Istenünk, adj készséges szívet, hogy befogadhassunk mindent, ami szép, jó és igaz, s adj világos látást, hogy elutasíthassunk mindent, ami hamis, ami rút, ami rossz. Teremts bennünk tiszta szívet, Istenünk, hogy jó gazdái lehessünk ennek a világnak. Ne szennyezzenek be minket gonosz indulatok, gyűlölet, harag, viszálykodás. Egyetértést adj nekünk, hogy
Dó-fá, dó- fá-lá, szó-fá-szó-lá, szó-fá-szó-lá! Most tél van és csend és hó és halál. Na, most érkeztünk el ahhoz a ponthoz, amikor el kell menni. Nem kicsit, nagyon. El kell takarodni. Nem a helyről, hanem a helyiségből. Ostort ragadni, és segíteni nekik a feladat végrehajtásában. Mármint a két kézbe egyet-egyet.
„Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, az Istennek pedig ami az Istené!” Add, Urunk, hogy a keresztények becsületesen dolgozzanak, példásan teljesítsék állampolgári kötelességeiket! Add, Urunk, hogy híveid áldozatos szeretettel munkálják embertársaik földi jólétét és örök boldogságát! Add, Urunk, hogy a népek vezetői megalkuvás nélkül mindenki érdekét, a közjót szolgálják!
Feladatköröket átadni egy épületnek. Feladatkörök átadásának előkészítetlen nem átadása (de ugyanígy átadása is). Az addigi mankó átsorolása bunkóvá. A legfőbb bizalmasok átsorolása ellenséggé, az eddig hangosan hirdetett ellenségek átsorolása bizalmassá. Amennyiben hiába húzogatjuk az oroszlán bajszát, megpróbálhatjuk azt egy kiskanállal fűrészelni. Valószínűleg egy pottyantós budiban lévő pókhálót fogunk csak elpattintani,
Azt hiszem, akkoriban már a lecsóba-aprításom megkezdődött, amikor írásban értesültem, hogy ki minden(ki)re rontok rá, egységben azokkal, akiknek éppen nem a rárontás a legfőbb feladatuk, hanem ennek az ellenkezője. De a felelősség megmentett tőlem minden(ki)t, hogy tovább rontsak. A felelős vezető kifejezés új, számomra értelmezhetetlen megvilágításba, akarom mondani felfoghatatlan sötétségbe