Szerző: bogyora

Alapkő

Péntek, sötétedés előtt. Apát úrral körbejárunk. Nyugtázunk. Ez nem a teli has elégedettsége, hanem a szív öröme. Van még néhány helyére váró kő, levél, kereszt, rúd, aláírás. A hétvége a hangosítás beállítása ellenére nyugalomban telik, és lám, hétfő lett. A kapszulába kerülnek dolgok: vajon, fogják tudni az utódok, hogy mik

Senkiházi kisördögök

Esti ima utáni puszi, kiskereszt. Andris kap, de nem ad, csak annyit mond, senkiházi. Biztos nem tőlem tanulta, mert én H. Jóska bácsi után szabadon a szarházit szoktam csak és időnként használni. Bigyessztek, szomorú fejet vágok, és nem szólok semmmit, Janka jön vigasztalni, felpusszogom a helyére. Kivonulok a konyhába, folytatom

Bármennyire

Bármennyire is magabiztosnak és határozottnak tűnök, időről-időre figyelmeztetés érkezik, a próbatétel bekövetkezik. Bár most határozottan állíthatom, hogy erős a hitem, néhány óra múlva csalódottan, zavarodottan, félelemmel a szívemben gondolkodom a menekülésen. A szenvedés bizonytalanságot ébreszt bennem, megrendül hitem és elszáll lelkesedésem. Imádkozzam rendszeresen azért, hogy a próbatételek idején ne veszítsem

Tüskevár

Somogyfajsz, egy teljes nap, két fél. A kastély tápi hangulatú, vissza kell zökkenni, utána rendben. A tó és környéke maga a nyugalom. Ülünk, csend van. Néha a horog beleakad valakibe, szemhéj becsuk! Az első fogások, de nem ebből főzünk. Pálinka és fröccsözés, ki lehet nagy duzzogva bírni. Ülök a bogrács