Kategória: szakmai

30 év

Hiába, na, mégiscsak írjuk a történelmet – legalábbis másoljuk, vagy próbáljuk „legyorsírni”. No de ma 30 év várakozás után önállóság, amit sokan sokféleképpen reméltek, így-úgy drágállottak. Tény, egyszerűbb azt mondani, hogy nem lesz jó, mint megcsinálni. Én 5 éve kezdtem hozzá. Ha egyszer összegyűjtöm, miért is kéne már érdemeim elismerése

a szegény fm panaszai

„hagyod, hogy éljek Évek óta siránkozom, mint a fecskefióka, panaszkodom az élet igazságtalanságain, hiányolom az igazságot, a jó elismerését, a támogató szavakat, hogy amin munkálkodom, az a te dicsőségedet és az emberek javát szolgálta.Nincs megerősítés, köszönet, csak bírálat és feledékeny tudomásulvétele minden fáradozásaimnak.Van-e még értelme bármi jót tenni, ha észre

Területi ide-oda – egykor és MA

„[1950. május] 12. Péntek. Az agráregyetem részére akarják igénybe venni a rendház még megmaradt részét is, azzal, hogy 3 kilométernyi távolságra adnak más házat. (…) Ez igen nagy csapás lenne reánk nézve, sőt egyenesen végzetes!16. Kedd. Közületeket elhelyező bizottságtól négy ember jön ki délután érdeklődni, nem volnánk-e hajlandók átengedni az

Dolog van

Tegnap nagy megbeszélés-nap volt. A szokásos keddi, kis összetűzéssel: fedett legyen-e az istálló, kell-e bele fűtés. És a teraszon elhelyezett ebédlőbe?! Aztán államtitkár, helyettes ~, pofavizit, bármikor kereshetjük, szívesen segít. Aztán generál. Csak beszélünk, jó tanácsok, ígéret tervezőre, szemlézünk, két hét múlva jelentkeznek. Több oldalról lecsekkolom a dolgot, de hát