Az a helyzet, hogy én rettenetesen élvezkedem a mostani csendes időben. Nincs napi több tucat telefonom és e-mailem, meghallgatom a rádiót vagy a TV-t, egyébként meg kint vagyok a kertben az évtizedes lemaradásaimon szüttyögök. Tegnap, amikor Dani hívott, épp meditációs szintet léptem volna a lemetszett venyigék 10-40 cm méretre vágásában. Kisfiammal tegnap versengtünk a nagyon felelős élet nézőpontjából teljesen és idegesítően felesleges tevékenységekben, és örültem ennek a fityiszmutatásnak. Olyan, mintha nyaralnánk, csak nem kerül annyiba, és mindenkinek rendes fekhelye van.
Egyelőre nekem olyan érzésem van, mintha egy hosszúra nyúlt nagyhetem lenne, és ebbe nyugtalanítóan csörög/pittyen/zizzen bele időnként a telefonom. Szívesebben írok ki magamból bármit, mint virtualizálódom – egyelőre.