Szerző: judit

OTAN után

Megadatott az a nagyszerű lehetőség, hogy a NATO-ba látogassak. 1. Egy órányi esőben, szélben eltöltött várakozás után, megfagyva, ám de törve nem, végre átestünk az átvilágításon. Telefonjainkat elvették a látogatás idejére. 2. Sötét, kopott folyosókon át bevezettek egy pici tárgyalóba, ahol két órán keresztül előadásokat hallgattunk. Oké, hozzá kell tenni,

Megvilágosulva

A plenáris ülés egy nagy jamboree, ami alatt mindenki kiszakadhat a szürke hétköznapokból. A napközbeni hihetetlen pörgés után az ember eltölthet akár három estét munkatársai körében, ha együtt foglalnak szállást. Nem kell hazarohannia munka után a családjához, hanem beülhet egy étterembe eltölteni Strasbourg gyönyörű belvárosában egy hamisítatlan elzászi Flammkuchen-t, utána

Strasbourg újratöltve

A héten plenáris ülést tart az Európai Parlament, ennek örömére mindenki átköltözik négy napra. Ebben az épületmonstrumban kicsit nehezebben ismerem ki magam, de még egyszer sem tévedtem el. Érdekes, hogy a parlamentben egy 2-2,5 perces felszólalás már hosszúnak számít. Persze most választások előtt mindenki nyomul, hogy javítson a felszólalási statisztikán,

Ostende

Hétvégén a másik gyakornokkal elmentünk Ostendébe, az Északi-tenger partjára, ami Brüsszeltől kicsit több, mint egy órányira van vonattal.  Szép volt az idő, még sütött is, de annyira fújt a szél, hogy az már kicsit sok volt nekem. Csomót sétáltunk, estére teljesen belefáradtam a folyamatos politizálásba. Na jó, valószínűleg, ha a

Szállásom és sztereotípiám összeomlása

Ezúttal elég kevéssel kiutazás előtt vált biztossá, hogy mely hónapokat töltöm itt (január-február), többek között ezért is eléggé aggasztott a szállásom. Németországban azért eléggé el voltunk kényeztetve. Igaz egy kicsi település, de a 50 négyzetméteres, kvázi különálló lakrészért fizettünk 450 eurót mindenestül, és a néni még egy csomó mindenben segített