Judit, Janka, Andris, Bori és Gábor
Tegnap nagy megbeszélés-nap volt. A szokásos keddi, kis összetűzéssel: fedett legyen-e az istálló, kell-e bele fűtés. És a teraszon elhelyezett ebédlőbe?! Aztán államtitkár, helyettes ~, pofavizit, bármikor kereshetjük, szívesen segít. Aztán generál. Csak beszélünk, jó tanácsok, ígéret tervezőre, szemlézünk, két hét múlva jelentkeznek. Több oldalról lecsekkolom a dolgot, de hát
Szerdán meg is volt az utolsó munkanapom. Mert, mint ismert leállamvizsgáztam, és másnap munkába álltam. Intellektuális sokkok, melyekre még emlékszem: – minisztériumok közötti versengés, párhuzamos hatáskörök, egymással meg nem osztott információ – a beosztottakon kívül mindenkivel megosztott információ – fúj, hülye tanár szindróma folytatódása, fúj, hülye főnök szindróma formájában És
Azon munkakörök esetében, melyek napi 12-14 órás munkaidőből állnak, csupán a természetes szelekció elég ahhoz, hogy a nők alulmaradjanak. Nincs szükség arra, hogy gonosz módszerekkel kipécézzük a nőket, hiszen valakinek ott kell állni 5 órakor az iskola ajtajában. Tisztelet a kivételnek, van, aki ezt az életvitelt bevállalja. Ez esetben az
Hogyan javítsunk kis országunk renoméján: 1. Végy egy angolul jól beszélő, humoros entellektüelt. 2. Legyenek NAGYON rövid, két-három perces beszédek, összesen nem több 5-nél. 3. Hozz szenzációs borokat. 4. Nem árt, ha élvezed a magyar üzletlánc támogatását is. 5. Hozd el az ország kedvenc sztárszakácsát. 6. Tömd meg a vendégeket olyan
Reggel már hiába álltam ki a buszmegállóba, egy órával a sztrájk hivatalos kezdete előtt, nem jutottam el a nagykövetségre. Délután pedig elég nagy dugó volt a metrón, ami csak 10 percenként közlekedett, pedig már a járatritkító sztrájknak hivatalosan vége volt. Ez mondjuk már nem lepett meg, az viszont igen, hogy