Hónap: 2014 január

BKV

Már lassan egy hete itt vagyunk, de semmi hírt nem adtam. Ennek oka nincs. Legfeljebb, hogy Jankával gyűrjük egymást itthon rendesen, nyugalmat az az 1-2 óra ad, amit alvással tölt. Ja, a cím csak figyelemfelkeltés, a lényeg, hogy valamelyik nap azt mondja nekem: – Békávé változtatlak. – Csak nézte, hogy

Megvilágosulva

A plenáris ülés egy nagy jamboree, ami alatt mindenki kiszakadhat a szürke hétköznapokból. A napközbeni hihetetlen pörgés után az ember eltölthet akár három estét munkatársai körében, ha együtt foglalnak szállást. Nem kell hazarohannia munka után a családjához, hanem beülhet egy étterembe eltölteni Strasbourg gyönyörű belvárosában egy hamisítatlan elzászi Flammkuchen-t, utána

Strasbourg újratöltve

A héten plenáris ülést tart az Európai Parlament, ennek örömére mindenki átköltözik négy napra. Ebben az épületmonstrumban kicsit nehezebben ismerem ki magam, de még egyszer sem tévedtem el. Érdekes, hogy a parlamentben egy 2-2,5 perces felszólalás már hosszúnak számít. Persze most választások előtt mindenki nyomul, hogy javítson a felszólalási statisztikán,

Ostende

Hétvégén a másik gyakornokkal elmentünk Ostendébe, az Északi-tenger partjára, ami Brüsszeltől kicsit több, mint egy órányira van vonattal.  Szép volt az idő, még sütött is, de annyira fújt a szél, hogy az már kicsit sok volt nekem. Csomót sétáltunk, estére teljesen belefáradtam a folyamatos politizálásba. Na jó, valószínűleg, ha a

Szállásom és sztereotípiám összeomlása

Ezúttal elég kevéssel kiutazás előtt vált biztossá, hogy mely hónapokat töltöm itt (január-február), többek között ezért is eléggé aggasztott a szállásom. Németországban azért eléggé el voltunk kényeztetve. Igaz egy kicsi település, de a 50 négyzetméteres, kvázi különálló lakrészért fizettünk 450 eurót mindenestül, és a néni még egy csomó mindenben segített