Kategória: családi

Szuper lehetőségem támadt novemberben: barátnőm írt, hogy még egy hónapot kint marad Párizsban, viszont a szobatársa nem, ezért ha gondolom, meglátogathatom, és aludhatok a Balassi Intézetben vele. Király! Gondoltam. És az is lett. Szuper időnk volt. Szuper kísérőm volt. Szuper helyeket láttam, kb. ingyen. Szuperül éreztem magam. Leszámítva egy-két dolgot,

„Az Isten áldjon meg sok jókkal és örvendeztessen meg! Ma reggel eleget írtam, édes lelkem, Juditkám, most sem írhatok egyebet, hanem az, mit ma írtam, hanem ajánllak az Istenemnek kegyelmes gondviselésébe. Hiszem Istent, megszán bennünket… Kérlek az élö Istenért, a sírásnak békét hagyj, és feletébb való búsulásnak, hogy az Istennek

„A lélek ugyan kész, de a test gyönge.” Sokszor mondom. Pedig nem igaz. Vagyis nem tudom: az akarat melyikhez tartozik? Nehéz leugrani, de nem a testen múlik. Elképzeltem, elgondoltam, csak a testnek kéne mozdulnia.  Ösvényt kéne vágni, a polcon rendet rakni, beszélgetni, imádkozni, imádkozni. Lebegek el az értelmes léttől. Tudom

Istenem, bocsásd meg nekem, Hogy szerelmemhez imádkozom:balgaság, tudom…

Jobbnak láttuk ilyenbe folytatnunk.Tudod, az ihlet…