Judit, Janka, Andris, Bori és Gábor
Már harmadik napja itt tengetem az életem. Egyedül. Most úgy érzem, hogy egy kicsit jobb a helyzet. Már nem nyom össze ez az egész hatalmas monstrum, ami tavaly egy fiktív nemzetközi szervezetből vált hirtelen valósággá. Szóval adtam még egy esélyt neki, mert tavaly novemberben eléggé nem annyira tetszett meg az alatt
Szuper lehetőségem támadt novemberben: barátnőm írt, hogy még egy hónapot kint marad Párizsban, viszont a szobatársa nem, ezért ha gondolom, meglátogathatom, és aludhatok a Balassi Intézetben vele. Király! Gondoltam. És az is lett. Szuper időnk volt. Szuper kísérőm volt. Szuper helyeket láttam, kb. ingyen. Szuperül éreztem magam. Leszámítva egy-két dolgot,
„Az Isten áldjon meg sok jókkal és örvendeztessen meg! Ma reggel eleget írtam, édes lelkem, Juditkám, most sem írhatok egyebet, hanem az, mit ma írtam, hanem ajánllak az Istenemnek kegyelmes gondviselésébe. Hiszem Istent, megszán bennünket… Kérlek az élö Istenért, a sírásnak békét hagyj, és feletébb való búsulásnak, hogy az Istennek
„A lélek ugyan kész, de a test gyönge.” Sokszor mondom. Pedig nem igaz. Vagyis nem tudom: az akarat melyikhez tartozik? Nehéz leugrani, de nem a testen múlik. Elképzeltem, elgondoltam, csak a testnek kéne mozdulnia. Ösvényt kéne vágni, a polcon rendet rakni, beszélgetni, imádkozni, imádkozni. Lebegek el az értelmes léttől. Tudom
Istenem, bocsásd meg nekem, Hogy szerelmemhez imádkozom:balgaság, tudom…